annyeong! Ahogy láthattátok, másfél hete nem voltam itt, persze ezt meg is indokoltam; már rengetegszer leírtam, de táboroztam, és páran rágtátok a fülemet, hogy márpedig írjak egy élménybeszámolót. Így tessék, itt van, remélem, kedvet kaptok, hogy jövőre akár ti is csatlakozzatok a médiások táborába, és találkozunk; mert én már biztos, hogy jövőre is ott leszek.
the first moves
Elsőként értem a peronra, ahol a gyülekezőt szervezték; akik nem tudták megoldani, hogy autóval felutazzanak Egerbe, kaptak egy lehetőséget, hogy egy kis DUE-s csapattal felvonatozhatnak az egri vasútállomásra. Így tettem én is, de amint megérkeztem, meg is láttam Dórit és Danit, a két vezetőt, akik nem mellesleg csoportvezetők is voltak. Egy bő óráig vártuk a többieket, ám kissé olyan egyedül éreztem magamat, mint a kisujjam. Mindenki beszélgetett, én azonban nem láttam ismerős alakokat a várakozóban - pedig már a második táboromban jártam. Végül megláttam Arnoldot, aki a tavalyi táborban is legjobb barátommá nőtte ki magát, így máris megvolt a társaságom. A vonatút a lehető legunalmasabban telt, mindenki zenét hallgatott, bár néhányan kihasználták az időt, és ismerkedtek. Így tettem én is; azt gondoltam, olyan jóban leszünk majd, el sem akarunk szakadni egymástól - az első nap óta nem beszéltem velük egy-egy szián kívül. A regisztrációs pultnál megkaptuk a nyakba akasztható névkártyánkat, amit mindig hordanunk kellett (megsúgom, a negyedik nap után már senki sem hordta, nekem is csak a nadrágom egyik övtartójába volt kötözve), valamint egy kék színű karszalagot, ami büszkén hirdette, hogy ez a 36. Médiatábor.